Mária
-7 °C
3 °C

Rablássorozatot derítettek fel a fővárosban

MTI
2003.05.22. 12:34
Kapcsolódó cikkek (1)
Előzetes letartóztatásban van az a 44 éves budapesti férfi, aki alapos gyanú szerint 12 fegyveres rablást követett el a fővárosban; a gyanúsított valamennyi bűncselekmény elkövetését beismerte. A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondták, hogy tavaly október 22-én ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást, azt követően, hogy aznap egy férfi kirabolt egy Üllői úti gyógyszertárat. Ezt követően hasonló módszerrel raboltak ki a fővárosban több patikát, élelmiszerboltot és egy lottózót is. Az összes zsákmány mintegy 170 ezer forint volt, a 12 rablásból pedig 5 meghiúsult.

A férfi május 17-én idézésre megjelent a XV. kerületi rendőrkapitányságon, ahol elfogták, majd három nappal később az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A gyanúsított - aki a terhére rótt 12 rablást, illetve rablási kísérletet beismerte - lakásán megtartott házkutatás során előkerült a bűncselekmények elkövetésekor viselt ruházatának jelentős része. A rablásoknál használt flóbert típusú pisztolyt még nem találták meg. Az ügyben a további eljárást az újpesti rendőrkapitányság folytatja le, miután a férfi a gyanú szerint öt bűncselekményt a IV. kerületben követett el.

Reggeli hírügynökségi jelentések még ismeretlen eredetű robbanásokról számoltak be az iraki városból.