Recepciós és biztonsági őr fosztotta ki a szoboszlói szállodát

2003.05.30. 22:41
Rablómesét talált ki a recepciós és a biztonsági őr, majd maguk fosztották ki egy szálloda széfjét Hajdúszoboszlón. A szoboszlói Délibáb Szállodából március 3-án hajnalban jelentettek fegyveres rablást a rendőrségen. A recepciós állítása szerint két álarcos fegyveres támadt rá, akik mintegy tizennégymillió forint értékben pénzt, illetve ékszereket és értéktárgyakat vittek el, és lábon lőtték a biztonsági őrt is.

A nyomozás során azonban a rendőrök mindig a két alkalmazotthoz jutottak vissza. A recepciós és a biztonsági őr végül csütörtökön beismerte, hogy nem történt fegyveres rablás, s az egész történetet ők találták ki, hogy jobb eséllyel tulajdoníthassák el a pénzt. Ezért vásároltak egy flóbertpisztolyt is, amellyel több lövést is leadtak, hogy történetük hihető legyen, sőt még meg is kötözték egymást.

Az értéktárgyakat és a valutát egy harmadik társuk rejtette el, aki korábban szintén szállodai alkalmazott volt. A gyanúsítottaknál tartott házkutatás alkalmával mintegy 7 millió forintnak megfelelő értéket találtak meg a nyomozók. A három, szabadlábon védekező gyanúsított ellen nagy értékre elkövetett lopás és közokirat hamisítás miatt indult eljárás.