Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Körözött román rabló őrizetben

2003.07.15. 18:56
Őrizetbe vette a rendőrség azt a román férfit, aki a gyanú szerint társaival együtt 2001 márciusában több embert is kirabolt Budapesten. A férfi és két társa számláját - egy magyar és egy román férfit - a vizsgálat eddigi adatai szerint legalább három rablás terheli. Az egyik rablás áldozata életveszélyes, egy másik áldozat súlyos sérüléseket szenvedett. A férfi ellen két éve országos, tavaly április óta pedig nemzetközi körözés van érvényben. Őt ennek alapján idén júniusban Spanyolországban fogták el az ottani hatóságok, majd e hét hétfőn a ferihegyi repülőtéren adták át a magyar rendőröknek.

A banda módszere az eddigi adatok szerint az volt, hogy bankfiókokban kifigyeltek olyan ügyfeleket, akik nagyobb pénzösszeget vettek fel a bankban. A kiszemelt áldozatokat ezután követni kezdték, majd egy alkalmas helyen megtámadták és agyba-főbe verték. A három rablás során a támadók csaknem négymillió forintot zsákmányoltak. Az ügy másik román gyanúsítottját még 2001. április elsején elfogták, míg a banda magyar tagját jelenleg is keresik a rendőrök.