Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Őz okozott halálos balesetet

Objektív Hírügynökség
2003.07.28. 07:24
Egy őz miatt borult fel egy román rendszámú autó hétfőre virradó éjjel az 52-es főúton. A balesetben egy 12 éves gyermek életét vesztette - tudatta az Objektív Hírügynökséggel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete.

A román rendszámú Mercedes a Kecskemétről Soltra vezető 52-es számú főút 18-as kilométerénél haladt, amikor hirtelen egy őz ugrott ki elé az útra. A sofőr fékezett és félrerántotta a kormányt, de az autó így is elgázolta az állatot, majd az ütközés után az árokba borult. A hátsó ülésen utazó 12 éves kislány kirepült a járműből és olyan szerencsétlenül esett, hogy a Mercedes rázuhant. Az autót visszabillentették a talpára, a gyermeket így ki tudták emelni alóla, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentősök már nem tudtak segíteni rajta, a helyszínen meghalt.

A kislány édesanyja és nagyobb testvére könnyebb sérüléseket szenvedett, az autót vezető édesapa pedig karcolásokkal megúszta a borulást. A baleset pontos körülményeit szakértő vizsgálja.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!