Kánikula miatt lassabbak a cseh gyorsvonatok

MTI
2003.08.05. 13:14
Csehországban a folytatódó kánikula miatt korlátozták a vonatok sebességét, mert a vasúti sínek több helyen is deformálódtak, ami balesetveszélyes helyzetet teremtett - jelentette be kedden Petr Stáhlavsky, a Cseh Vasutak (CD) szóvivője. Kifejtette: a régóta tartó napi 30-35 Celsius fok közötti hőmérséklet következtében az ellenőrök több helyen a sínek deformálódását észlelték Prága és Pilzen környékén, valamint az ország északkeleti és északnyugati régióiban, ahol nagyon megterheltek a vasutak. Baleset egyelőre nem történt.

A sebességkorlátozás következtében, amelyet az egyes regionális vasúti igazgatóságok léptetnek életbe a helyi körülményeknek megfelelően, a vonatok mintegy 10-15 perces késésére kell számítani. Valószínű, hogy ez a késés egyes nemzetközi járatokat is érinteni fog. Néhány regionális vasúti igazgatóság már eddig is néhány helyen óránkénti 30 kilométerben korlátozta a sebességet, illetve néhány szakaszon leállította a forgalmat.