Judit
3 °C
6 °C

Nyolc hónap felfüggesztett börtönt kapott Kaiser Ede

MTI
2003.09.02. 23:58
Nyolc hónap felfüggesztett börtönt kapott jogerősen Kaiser Ede, a móri bankrablás egyik gyanúsítottja a XVIII-XIX. kerületi bíróság kedden kihirdetett elsőfokú ítélete szerint azért, mert fél évtizeddel ezelőtt egy közúti ellenőrzés során összeütközésbe került rendőrökkel.

Kaiser Ede egy ismerősével autón közlekedett a fővárosban, amikor két járőr megállította. A vád szerint Kaiser Ede az ellenőrzés során fellökte az egyik rendőrt, a másik járőr Kaiser társát bántalmazta. A bíróság Kaiser Edét hivatalos személy elleni erőszak miatt nyolc hónap - két évre felfüggesztett - börtönre ítélte, ami fellebbezések hiányában első fokon jogerőre emelkedett. A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe többek között a vádlott büntetlen előéletét, illetve az eljárás elhúzódását.

Kaiser Ede vádlott-társát, a rendőrt bizonyítottság hiányában mentette fel a kerületi bíróság a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vádja alól.

A móri bankrablás miatt előzetes letartóztatásban lévő Kaiser Edére rendőrök és kommandósok vigyáztak a bírósági tárgyalás alatt is. A móri ügyben utoljára júliusban hosszabbította meg a Fővárosi Bíróság a két gyanúsított előzetes letartóztatását.

Kaiser Ede ellen nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt folyik nyomozás. Azzal gyanúsítják, hogy összefüggésbe hozható a 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablással.

A tavaly júliusban elfogott férfit a móri bankrablás mellett több bűnüggyel, így egy 2001. decemberben Csepelen elkövetett fegyveres rablással, egy budai bevásárlóközpont pénzváltójának kifosztásával, egy Keleti pályaudvari pénzváltó és egy XIII. kerületi pénzszállító kifosztásának kísérletével, valamint egy hegyeshalmi pénzváltó kirablásával gyanúsították meg korábban.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!