Vilma
-7 °C
4 °C

Zsaroló rendőr előzetesben

2003.10.03. 16:58
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy rendőrt és egy algériai férfit, zsarolás alapos gyanúja miatt. A BRFK zászlósát a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hivatalos személyként elkövetett zsarolással gyanúsítja. A két embert a Budai Központi Kerületi Bíróság helyezte előzetes letartóztatásba. A döntést a bűncselekmény jelentős tárgyi súlyával, a szökés vagy elrejtőzés veszélyével indokolták, illetve azzal, hogy szabadon hagyásuk esetén tartani lehet attól, hogy a tanúk megfélemlítésével veszélyeztetnék a nyomozás eredményességét. A végzés ellen a gyanúsítottak és védőik is fellebbeztek, így az még nem jogerős.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.