Árpád
-1 °C
9 °C

Halálos ütközés Karcagnál

Objektív Hírügynökség
2003.10.10. 17:39
Halálos balesetet szenvedett egy román autós pénteken hajnalban Karcag közelében a 4-es főúton, amikor összeütközött egy IFA teherautóval. A rendőrségi vizsgálat szerint az Opel Calibra 28 éves román állampolgárságú vezetője valószínűleg elaludt és emiatt áttért a mentirány szerinti bal oldalba, ahol egy Debrecen felöl szabályosan közlekedő IFA teherautónak rohant. A baleset következtében mindkét jármű a jobb oldali útárokba csapódott. A személygépkocsi vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt, utasa egy 19 éves hölgy súlyos sérüléseket szenvedett. A szerencsétlenség során az IFA rakománya 6 tonna vashulladék az úttestre borult, amibe belerohant egy másik IFA teherautó majd ennek a gépkocsinak ütközött egy Mercedes teherjármű. A karambol helyszínén egy órán keresztül teljes útlezárás volt, majd 6 órától negyed 10-ig félpályán engedte át a forgalmat a rendőrség. A történteket szakértők bevonásával vizsgálják ki.