Álrendőröket fogtak el Pesten

2003.10.17. 13:38
Őrizetbe vettek két férfit, akik a gyanú szerint magukat rendőrnek kiadva fosztottak ki több idős embert Budapesten. A nyomozók a két álrendőrt a zuglói illetve erzsébetvárosi tartózkodási helyükön fogták el. Az eddigi vizsgálat szerint a két gyanúsított és egy nő szeptember és október folyamán rendszeresen keresett fel hiszékeny embereket a város több kerületében. A különféle rendőri intézkedések ürügyével bekéredzkedő tettesek elterelték a házgazdák figyelmét, majd ékszereket, készpénzt, illetve bankkártyát vittek el. A rendőrség egyelőre egy szeptemberi és két októberi lopással gyanúsítja a két férfit. Számos jel arra mutat azonban, hogy úgyszintén az ő számlájukra írható huszonhat másik hasonló bűncselekmény is. Az ügyben ezért még tovább folyik a nyomozás, emellett keresik a nyomozók a két férfi társnőjét is. A rendőrség kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.