Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Házi őrizetben maradnak a vesztegető orvosok

2003.11.03. 13:40
Továbbra is házi őrizetben marad az az öt orvos, akik a gyanú szerint pénzért százalékoltak le embereket Miskolcon illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A bíróság hétfőn döntött arról, hogy az öt orvos, illetve két civil segítőjük házi őrizetét további két hónapra meghosszabbítja. Véleményük szerint ugyanis továbbra is fennállnak a gyanúsítottak esetében a kényszerintézkedés elrendelésének feltételei.

Az orvosokat azzal gyanúsítják, hogy pénzért - általában alkalmanként 150-200 ezer forintért - százalékolták le a hozzájuk fordulókat. Velük szemben hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés, civil segítőikkel szemben pedig befolyással történő üzérkedés alapos gyanúja miatt indult eljárás.

A két nő - az orvosok közvetítői - főként a miskolci Szent Ferenc Kórházban árulták "szolgáltatásukat". A bűncselekményre a kórházban tavaly óta folyó nyomozás derített fényt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a vesztegetésben érintett orvosok és polgári személyek több száz ember nyugdíjazásában működhettek közre.

A kiterjedt ügynek eredetileg kilenc gyanúsítottja volt, közülük az öt orvost és két asszonyt július elején előzetes letartóztatásba helyezték. Július közepén a bíróság mindannyiuk esetében házi őrizetre enyhítette az előzetes letartóztatásról hozott határozatot. A gyanúsítottaknak azonban a házi őrizet ideje alatt is rendelkezésre kell állniuk a hatóságoknak, és naponta legfeljebb két órára hagyhatják el a lakóhelyüket.