Szabadlábon védekezhet az erőszakoskodó férfi

2003.12.03. 11:30
Szemérem elleni erőszakkal gyanúsítják a fonyódi rendőrök azt a férfit, aki egy tizenkét éves kislányt próbált megerőszakolni a Somogy megyei településen. A HavariaPress úgy tudja, a harmincnyolc éves férfi egy balatonlellei építkezésen dolgozott és albérletben lakott Fonyódon. Az alapos gyanú szerint az építőmunkás ittasan egy a szomszédban lakó tizenkét éves kislánnyal erőszakoskodott. Augusztusban már próbálkozott hasonlóval ugyanennél a kislánynál, novemberben pedig ismét megpróbálta leteperni. A gyereknek sikerült elmenekülnie és egy barátnőjének elmesélte a történteket, ami így jutott végül a rendőrség tudomására. A gyanúsított szabadlábon védekezhet. A férfi azzal próbálja menteni magát, hogy a fejlett kislányt koránál idősebbnek hitte.