Ambrus
-7 °C
3 °C

Lakótelepi járőrszolgálatot tervez a BRFK kapitánya

2004.01.07. 14:27
Lakótelepi járőrcsapatok felállítását tervezi nyár elejétől Gergényi Péter, a Budapesti Rendőrfőkapitányság vezetője - jelenti a HavariaPress. A kísérleti program célja az, hogy több rendőr ügyeljen a lakótelepek biztonságára. A tervek szerint az egyenruhások nem csak az utcákon és a tereken látnak el szolgálatot, de a lépcsőházakon belül is járőröznek majd. A rendőrfőkapitány a járőrcsapatok egy részét a szakközépiskola és a főiskola végzett állományából szeretné feltölteni - ezért tervezi a program indítását a nyár elejére, amikor kikerülnek az intézményekből az utolsó évesek -, de igénybe veszik majd a végzős diákok segítségét is. A főkapitány szerint arra nincsen statisztikai adat, hogy a lakótelepeken nagyobb lenne a bűnözés, mint máshol, de mivel sok ember él viszonylag szűk területen, ezért több egyenruhásra van szükség. Gergényi Péter még nem döntötte el, hogy melyik 3-4 lakótelepen indítják el a járőrszolgálatot, de azt közölte, hogy a jövőben megvizsgálják a lehetőségeket, és feltehetően előnyben részesítik a nagyobb méretű telepeket. A főkapitány hangsúlyozta, hogy ez az intézkedés is a ""látható rendőrség"" koncepciójába illeszkedik, a több járőröző egyenruhás - a bűnözés visszaszorítása mellett - a lakosság biztonságérzetének növelését is szolgálja.