Katalin, Kitti
5 °C
18 °C

Elfogták a késelő asszonyt

2004.01.09. 11:36
Csütörtökön késő éjjel keveredett vitába egy pár XIX. kerületi lakásukon, s a vita hevében az asszony egy kést vágott a férfiba. Az áldozatra éjjel fél tizenegy körül, a kerületi tűzoltóság épülete előtt bukkant rá a tűzoltóság ügyeletese. A helyszínre riasztott mentők életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a szerencsétlenül járt férfit.

Meghallgatásán a sértett azt állította, hogy két ismeretlen férfi szúrta meg őt, egy saroknyira a Tűzoltóság épületétől. A nyomozók azonban felkeresték a férfi lakását, ahol több helyen is vérszennyeződést találtak. A lakásban tartózkodó 51 éves asszony pedig a rendőröknek beismerte, hogy ő szúrta meg a férfit, egy veszekedés végén. Mint mondta, nem gondolta, hogy élettársa súlyos sérüléseket szenvedett.

A szabadlábon védekező asszony ellen ettől függetlenül büntetőeljárás indult, életveszélyt okozó testi sértés alapos gyanúja miatt. Az ügyben a további eljárást a BRFK Vizsgálati Főosztályának Életvédelmi Osztálya folytatja.