Ambrus
-7 °C
3 °C

Újabb halálos baleset a 81-esen

2004.01.12. 09:02
Belehalt sérüléseibe az az autós, aki járművével frontálisan nekiütközött egy autóbusznak a 81-es főúton - tudta meg a HavariaPress. A baleset hétfőn reggel, negyed nyolc körül történt a Fejér megyei Söréd térségében, a főút 19-es kilométer-szelvényében. A rendelkezésre álló adatok szerint egy Mórról Székesfehérvár felé tartó Toyota vezetője egy korábban történt, kisebb baleset résztvevőit akarta kikerülni. A manőver miatt azonban autója megcsúszott, és nekicsapódott egy szemből érkező, menetrend szerint közlekedő Alba Volán autóbusznak.

A Toyotát vezető 26 éves móri férfi az ütközés miatt olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét már a helyszínre riasztott mentők sem tudták megmenteni, így a helyszínen belehalt sérüléseibe. A zömmel iskolásokat szállító helyközi buszon ugyanakkor senki nem sérült meg. A helyszíni szemle és a műszaki mentés befejeztéig a 81-es foút ezen szakaszán rendőri irányítás mellett, félpályán halad a forgalom. A baleset pontos körülményeit a Móri Rendorkapitányság munkatársai vizsgálják.