Vendel
6 °C
21 °C

Tizennégyen haltak meg a kairói házomlásban

MTI
2004.01.27. 13:12
Feltehetően 14 ember halt meg, 36 pedig megsebesült a Kairóban történt házomlás következtében. A Mediner Naszr lakónegyedben egy 12 emeletes lakóház omlott össze hétfőn este, néhány órával azt követően, hogy heves tűz ütött ki az épület alsó emeletein. Miután a lakók többsége a tűz keletkezésekor elhagyta otthonát, az áldozatok döntő többsége a tűzoltók és a polgári védelemnek a mentésben segíteni próbáló tagjai közül került ki. A halálos áldozatok között van két bolti eladó is, ők az épület magasföldszintjén kialakított háztartási boltban dolgoztak.

Az egyiptomi illetékesek időközben elismerték, hogy a most összeomlott épületet már több mint tíz éve le kellett volna bontani. A házat 1979-ben emelték, a jóváhagyott tervek szerint ötemeletes lett volna, ám a tulajdonosok a nagyobb bevétel érdekében engedély nélkül további hét emelettel bővítették. A nyilvánvaló szabálytalanság miatt 1992-ben elrendelték az egész épület lebontását, de ennek a határozatnak az óta sem szerzett érvényt senki.