Zalán
6 °C
19 °C

Meglopott autótulajdonosokat keres a rendőrség Budapesten

MTI
2004.04.07. 19:43
Sértettjeit keresi a rendőrség annak a két tolvajnak, akik a gyanú szerint több személyautót és teherautót is elkötöttek a fővárosból illetve a környező településekről - tudta meg a HavariaPress.

A két, Pusztaszabolcson élő huszonéves az eddigi adatok szerint legalább hat autólopással illetve annak kísérletével gyanúsítható.

Működési területük Budapest mellett Budakeszire és a Pest megyei Tárnokra is kiterjedt, eddig felderített akcióikat tavaly november és ez év februárja között bonyolították le. Mivel igen valószínű, hogy a páros bűnlajstromát az eddig megismertnél jóval több hasonló bűncselekmény terheli, a rendőrség további sértettek jelentkezését is várja.

Olaszorszag

Toszkánától Umbriáig.

Spanyolország

A szélmalmok földjén - Consuegra és Almodóvar del Campo.