Judit
3 °C
6 °C

Húszmillió károsult a dél-ázsiai árvizekben

MTI
2004.07.16. 15:37
Az elmúlt húsz év legpusztítóbb árvizének mérlege pénteken tovább súlyosbodott: a mentők folytatják a harcot az elemekkel, hogy immár húszmillió árvízkárosultnak nyújtsanak segítséget. A halálos áldozatok száma már négyszáz körül van. A kelet-indiai Bihár állam, amelynek nagy részét a monszun következtében árvíz borítja, a hadsereget kérte, nyújtson segítséget lakóhelyén rekedt vagy kitelepülni kényszerült 10 millió lakosnak. Péntekre virradóra újabb kilencen haltak meg, így negyvenegyre emelkedett az elmúlt huszonnégy órában életüket vesztettek száma az árvíz által leginkább sújtott kelet-indiai államban, közölték a hatóságok.

Bihár állam kormánya felhívást intézett az újdelhi szövetségi kormányhoz, még több katonát kérve. Az indiai hadsereg háromszáz katonát vonultatott fel Bihár államban, akik a víz által elzárt falvak lakosainak nyújtanak segítséget, a mentésben tucatnyi helikopter is részt vesz. Bihár kormányfője, Rabri Devi 10 milliárd rúpiát (210 millió dollárt) kért a szövetségi segélyalapból.

Bangladesben több mint hetven ember halálát okozta az ár hivatalos adatok szerint és négymillió embert sújt az árvíz. Nepálban legkevesebb 86 ember halt meg, illetve tűnt el, és mintegy kétszáz emberéletet követelt a természeti katasztrófa.