Emberöléssel gyanúsítják az intézkedő rendőrt

Népszabadság
2004.07.19. 09:41
Gondatlan emberüléssel gyanúsítja Fővárosi Ügyészégi Nyomozó Hivatal azt a rendőrt, akinek a kezei között meghalt egy bolgár férfi június elején. A bolgárt éppen egy tárgyalásról szállították el, akikor dulakodásba keveredett kísérőivel, de az egyik rendőr feltehetően úgy megszorította, hogy megfulladt.

Gondatlan emberöléssel gyanúsítják azt a rendőrt, akinek a kezei között intézkedés közben meghalt egy bolgár férfi június 11-én. A 27 éves áldozat Amszterdamból érkezett repülőn, a gépen ok nélkül randalírozni kezdett, és a pilótafülkébe is megpróbált bejutni. Miután a biztonságiak leszedték a gépről, gyorsított eljárással gyorsított eljárással tárgyalták az ügyét. A bíróságon azzal védekezett, hogy drogfüggő, és már egy hete nem tudta beszerezni a napi adagját. A bíróság végül öt havi szabadságvesztésre ítélte és kiutasította az országból.

A tárgyalás után a rendőrök elszállították, de kitépte magát a bilincsből, és őrzőire támadt a járőrkocsiban. A kocsi megállt és a két fogoly kísérő hosszas dulakodás után a földre teperte a férfit, aki azonban ezalatt alig jutott levegőhöz - mivel fojtófogást alkalmaztak nála -, végül pedig megfulladt.