Judit
-2 °C
8 °C

Hét gyerek tűnt el az Altájban

MTI
2004.08.27. 12:28
Helikopterekkel keresnek - egyelőre eredménytelenül - hét orosz középiskolás gyereket és két felnőttet, akik csaknem egy hete tűntek el az orosz-mongol-kazah-kínai határvidéken lévő magashegységben, az Altájban.

A kamaszok egy barnauli, katonai-hazafias neveléssel foglalkozó klub tagjaiként érkeztek hatvanfős csoporttal hegyi táborozásra, és augusztus 21-én, egy túra során vesztek el. A Borec (Harcos) nevű szervezet tagjai először maguk indultak társaik keresésére, és csak három napi sikertelen próbálkozás után jelezték eltűnésüket az illetékeseknek. A klub vezetőinek felelőtlenségét bizonyítja, hogy mielőtt a veszélyes terepre indultak, nem jelentkeztek be a helyi hatóságoknál - köztük a mentésért felelős szerveknél -, és a két felnőtt vezette 15-16 éves gyerekek ismeretlen útvonalon, mindenfajta hírközlő eszköz nélkül indult el, úgyhogy nem tudja jelezni, merre jár.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!