Útonálló fiatalkorú rablók Hajdú-Biharban

MTI
2004.09.02. 17:07
"Hétből hetet" - e szavakkal érzékeltette Debrecen város rendőrkapitánya csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy az elmúlt napokban Debrecenben történt hét rablás mindegyikének az elkövetőjét sikerült felderíteniük. "A rablók 15-16 éves fiatalok, akik utcán támadtak meg hasonló korú fiatalokat" - tette hozzá Lelesz György alezredes. Elmondta: az elkövetők a megtámadott fiataloktól értékesítésre elvették mobiltelefonjaikat, esetleges arany ékszereiket, övtáskáikat, de volt rá példa, hogy a cipőjüket és a nadrágjukat is, s ez utóbbiakat magukra véve mentek tovább.

Két fiatalember augusztus 31-ről szeptember 1-jére virradó éjszaka forrónyomos keresés után bukott le a cívis városban, s a rendőrség azt gyanította, hogy a korábbi öt hasonló módon lezajlott rablást is ők követték el. "Kiderült azonban, hogy a korábbi rablássorozatnak nem ők a tettesei, mert még másnap Berettyóújfaluban sikerült elfogni egy fiatalembert, aki elismerte az útonállást" - mondta a rendőrkapitány.

Lelecz György tájékoztatása szerint a hét esetet összesen hét fiatal követte el, akik - mint kiderült - ismerték egymást, ugyanis korábban valamennyien a berettyóújfalui nevelőotthon lakói voltak. Valamennyi fiatal ismerős volt a rendőröknek, ugyanis már több esetben követtek el betöréses, besurranásos lopásokat - mondta.