Gyöngyi
9 °C
9 °C

Valkói marhatolvajok őrizetben

2009.04.10. 19:16

Marhalvajokat fogtak a pásztói rendőrök Erdőtarcsán. A tolvajok egy mezőgazdasági telephely kerítését bontották le, majd tíz borjút és két süldőmalacot pakoltak teherautóra és távoztak. Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken elmondta: a telephely biztonsági őre riasztotta csütörtök éjszaka a rendőröket, akik még egy közeli földúton leállították és igazoltatták a kiseherautó sofőrét. A jármű platóján megtalálták a több mint egymillió forintot érő lopott jószágokat.

A gépjármű vezetőjét, egy 56 éves valkói férfit előállították, s vallomása alapján három társát is elfogták: egy 48 éves és egy 25 éves szintén valkói, valamint egy 48 éves erdőkertesi férfi, akik ellen nagy értékre elkövetett lopás miatt indítottak eljárást. A marhatolvajokat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásba vételüket.