Félmilliárdos áfacsalás

2009.04.14. 12:47 Módosítva: 2009.04.14. 12:53

Több mint félmilliárd forint áfát nem fizettek be azok a csalók, akikre a múlt héten csapott le a Vám- és Pénzügyőrség. A gyanú szerint 2006-2009 között összesen több mint ezer, az Unió más országaiból Magyarországra hozott kocsi eladása után nem fizették ki a forgalmi adót.

A Vám- és Pénzügyőrség Közép-dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala szerint négy, használt autókkal foglalkozó cég összesen 1083 autót hozott be más uniós országokból, és helyezte őket forgalomba Magyarországon. Rendben ki is fizették a regisztrációs adót, de amikor a kocsikat eladták, az áfá-t már nem fizették meg utánuk, bevallást sem készítettek róluk. A pénzügyőrök szerint az állami költségvetést több mint 550 millió forinttal károsították meg. 2006-ban 92 millió, 2007-ben 310 millió, 2008-ban 115 millió, 2009-ben 40 millió forint áfát nem fizettek meg.

A Vám- és Pénzügyőrság Országos Parancsnokságának tájékoztatása szerint a múlt hét kedden, 12 helyszínen tartottak házkutatásokat az ügyben, 6 embert gyanúsítottként hallgattak ki különösen nagy értékű adócsalás miatt. Közülük egy ember volt, aki a háttérből irányította a cégek tevékenységét, ő már előzetesben van.