Újabb vádak a sikkasztó szegedi ügyvéd ellen
Újabb hat károsult tett feljelentést a szegedi ügyvéd ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy befektetési céllal milliókat csalt ki ügyfeleitől. A pontos kárértéket továbbra sem lehet tudni, de az eddigi hét feljelentő esetében több mint százmillió forintról számolt be a rendőrség, az újabb hat sértettnél ez az összeg szintén milliókkal emelkedhetett, tájékoztatott Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A 49 éves szegedi ügyvéd együttműködik a rendőrséggel, beismerő vallomást tett, a nyomozók folyamatosan ellenőrzik a közölt információkat, így még több, lehetséges sértettről tudnak, illetve folyamatosan várják azok jelentkezését, akik különböző befektetések miatt kapcsolatba kerültek az ügyvéddel, és pénzt adtak neki. A férfit november 20-án 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.