Orsolya
7 °C
17 °C

Kijöhetett az előzetesből a késes bankrabló

2011.07.06. 21:05

A pécsi városi bíróság megszüntette a baranyai Bicsérden januárban elkövetett bankrablás gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.

Csernik Aranka, a gyanúsított védője elmondta, ügyfele szabadlábra került, ugyanakkor lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el vele szemben.

Ezt a nyomozás eredményei tették lehetővé. Kiderült, hogy a gyanúsítottnak más típusú motorkerékpárja van, mint amilyet a jelenlegi adatok szerint az elkövető a meneküléshez használt. Továbbá két tanú a szembesítéskor is fenntartotta, hogy a gyanúsított velük volt a bűncselekmény elkövetésének idején.

A bűncselekmény idén január 21-én történt. A rabló késsel fenyegette meg a bicsérdi takarékszövetkezet alkalmazottját, majd több mint egymillió forint zsákmánnyal elmenekült a helyszínről.

A rendőrség március 18-án közölte: elfogta a rablás gyanúsítottját.