Megtalálták a Guruló emlékművet

2011.10.14. 13:43 Módosítva: 2011.10.14. 13:46

A Kultúrpart és a Magyar Kerékpárosklub közös raktárában találták meg a budapesti Millenáris parkból szerda hajnalban ellopott Guruló emlékművet, írja a kulturpart.hu.

A bicikli eredete véletlenül derült ki, hiszen mindkét szervezet munkatársai azt hitték, hogy a másiké a kerékpár. A tolvajok megunhatták a cipelést és a lopás helyszínétől egy utcányira lerakták azt egy ház mellé, melyben a Kultúrpart szerkesztősége is található.

D  FO20110719026
Budapest, 2011. július 19. Kiss Zsolt, a romák elleni támadássorozat egyik áldozatának hozzátartozója ül a Guruló emlékművön.Fotó: Földi Imre

A Kultúrpart reggel érkező munkatársa azt hitte, hogy a bicikli a Kerékpárosklubhoz tartozik, így a portás segítségével behozták az épületbe és betették a raktárba.

László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke elmondta: ők arra gondoltak, hogy a furcsa bicikli a Kultúrparthoz tartozik. "Csütörtök este nyilatkoztam egy rádióban, ahol megkérdezték, mint gondolok erről a szörnyűségről, hogy valaki egy ilyen emlékművet csak úgy ellop. Akkor esett le, hogy ezt láttam a raktárban" – mondta a klub elnöke.

A Guruló emlékművet július közepén avatták fel a romagyilkosságok áldozatainak emlékére. Kiállították a kapolcsi, a nyíregyházi Vidor és a Sziget fesztiválon is.