Natália
-3 °C
7 °C

Lopott tankot hagytak Pozsony főterén

MTI
2005.03.12. 22:18

Elloppott valaki egy páncélozott harci szállítóeszközt az egyik pozsonyi használtautó-kereskedés lerakatából, majd a városba hajtott vele és a járművet Pozsony központi főterén hagyta.

A különös eset péntekről szombatra virradóra történt, a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség pedig szombaton késő este, rendőrségi forrásra hivatkozva számolt be róla. Az ismeretlen elkövető indítékaira egyelőre nincs magyarázat.

A TASR szűkszavú jelentéséből nem derül ki, vajon hogyan lehetséges, hogy az ismeretlen tréfamester a nem éppen hangtalanul közlekedő lopott járművel hogyan tudta a város központjáig vezető - legalább tizenkét kilométeres - utat az éjféli órákban megtenni úgy, hogy senki sem tett panaszt csendzavarásért, és egyetlen rendőrjárőr sem találta furcsának, hogy egy magányos harckocsi az éjszaka kellős közepén végigdübörög a békésen alvó városon, amelyet annak idején, 1968. augusztus 21-én egyetlen éjszaka alatt, több ezer hasonló harci járművel szálltak meg a Varsói Szerződés tagországainak csapatai.

A lopott járművet szombaton estére visszaszállították eredeti helyére, a vereknyei lerakatba.