Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Elöntött tíz házat a víz Ipolytarnócon

MTI
2005.04.26. 22:59

Elöntött tíz házat a megduzzadt Ipoly kedden délután a Nógrád megyei Ipolytarnócon, közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Hat embert menekítettek ki lakásaikból, és homokzsákokat helyeztek el a falu főútjánál. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy három ház lakatlan volt a tízből. A folyó délutáni kiöntése után már megkezdődött a lassú apadás az Ipolyon.

Eközben befejeződött a kárbecslés Mátrakeresztesen, ahol 152 millió forintos lakossági kár keletkezett, míg a környéken összességében eléri a 800 millió forintot a veszteség. A helyreállítási munkákat a faluban kedden újra esők nehezítették, mondta Batiz András kormányszóvivő. A belügyi tárca ötmillió forintos gyorssegélyt utalt át, ebből hetven család részesülhetett, a kormány által biztosított további harmincmillió elosztásáról az önkormányzat gondoskodik. Mátrakeresztesen kilenc ház lebontását javasolják a szakemberek, további 25 lakóépület helyreállítható.

Eközben az árvízveszély nem múlt el, a Sajó vízszintemelkedése a harmadfokú, a Tiszáé és a Marosé a másodfokú készültség elrendeléséhez közelít, a Duna a német és osztrák szakaszokon árad, A Dunánál tehát nem várható árvízvédelmi készültség elrendelése.