Aladár, Álmos
-1 °C
9 °C

Alzheimer-betegek fülét csonkították meg Görögországban

MTI
2005.06.17. 21:39
Rejtélyes eset történt az észak-görögországi Szaloniki egyik állami pszichiátriai intézetében: levágott fülcimpával találtak Alzheimer-kórban szenvedő három beteget. A görög egészségügyi minisztérium vizsgálatot indított az ügy felderítésére. A fülcsonkolásos esetekre április 2-án, május 28-án és június 6-án bukkantak az Agiosz Panteleimonasz otthonban. Mindhárom alkalommal a látogatók előtt nyitott hétvége után szembesültek azzal, hogy egy-egy ápolt füléből valaki egy éles eszközzel - talán borotvapengével - kimetszett egy darabot. Ha az eseteknek nem volt sem szem-, sem fültanúja, nehéz lesz megtalálni a tettest, mert, mint azt az intézet egyik alkalmazottja elmondta, az áldozatok - betegségükből kifolyólag - nem emlékeznek semmire. Az intézetben 430 Alzheimer-kóros beteget gondoz 170 főnyi személyzet.

A legmenőbb síterepek

Csodás panoráma, jó levegő, szép pályaszállások, a téli sport szerelmeseit ezek várják.

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.