Fegyvercsempészt fogtak Hegyeshalomnál
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a gyanúsítottat azonnal kihallgatták, aki közölte, Tolnában lévő hétvégi házához igyekezett és a fegyvert vadászat céljából hozta magával.
A nyomozók még az éjjel házkutatást tartottak a víkendházban, ahol további fegyverek, egy légpuska, egy távcsöves puska, illetve egy pisztoly, valamint a hozzávaló lőszerek kerültek elő.
A férfi állítása szerint hazájában rendelkezik a szükséges engedélyekkel, de ez nem mentesíti a vád alól, hiszen ahhoz, hogy Magyarországra behozhassa ezeket, a magyar hatóságoktól kellett volna engedélyt kérnie, mondta Kocsis Tünde őrnagy.