Piroska
-10 °C
1 °C

Eltűnt egy szívbeteg négyéves kisfiú Jászberényben

MTI
2005.09.15. 19:23

A szerdán déltájban a jászberényi Lomb utcai házból eltűnt 4 év körüli Bongers Leont 5-10 percre hagyták magára, csak annyi időre, amíg 84 éves dédnagymamája bement a házba, hogy egy cipőt hozzon a kisfiú lábára - mondta a gyermek eltűnésének körülményeiről csütörtökön a nagymama, Berzsenyi Dénesné az MTI-nek.

Miután észrevettük, hogy a kapu nyitva van, hárman, a lányom, a fiam és én azonnal Leon keresésére indultunk, végigjártuk a környéket, lementünk a Zagyva-partra, de nem találtuk - idézte fel a történteket Berzsenyiné, hozzátéve: eredménytelen kutatásuk után értesítették a rendőrséget. A holland származású, Jászberényben már 15 éve magyar férjével élő nagymama elmondta: a magyar-holland állampolgárságú Leon megszülése óta háromszor esett át komoly műtéten. A szívbeteg gyermeket édesanyja egyedül neveli.

A gyermek többek között Tensiumin nevű gyógyszert szed minden reggel és este, ennek bevétele egy szívspecialista orvos véleménye alapján létfontosságú számára. A kisfiú eltűnését bejelentő rendőrségi tájékoztatás kitér arra, hogy Leon betegsége miatt valószínűleg visszahúzódó és fáradékony, idegenekkel nem ismerkedik. Leont csütörtök pirkadattól közel százan keresik.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Álom Nászút

Felejthetetlen élmény várja a világ legszebb tengerpartjain.