Natália
-3 °C
7 °C

Csökkent az ópiumtermelés Mianmarban

MTI
2005.11.02. 07:10

Negyedével csökkent az ópiumtermelés az elmúlt egy évben Mianmarban, ám egyre aggasztóbb, hogy a korábban a mákültetvényeket művelő parasztok más mezőgazdasági kultúrák hiányában kilátástalan szegénységbe süllyednek - derült ki egy szerdán közzétett ENSZ-jelentésből.

A világszervezet Kábítószer és Bűnügyi Hivatalának (UNODC) a mianmari ópiumtermelésre vonatkozó éves jelentése szerint idén 26 százalékkal, 32,8 ezer hektárra csökkent a mákkal beültetett terület nagysága a korábban Burmának nevezett délkelet-ázsiai országban. Az ópiumtermelés idén becslés szerint 16 százalékkal, 312 tonnára esett vissza.

Tavaly 44,2 ezer hektárt foglaltak el a mákültetvények Mianmarban, a növény gubójából pedig előállított ópium mennyiségét pedig 370 tonnára becsülték.

Afganisztán után Mianmar a világ második legnagyobb ópiumtermelő országa, az ópiumtermelés végett világszerte létesített mákültetvények 21 százaléka itt található.

Az ENSZ-jelentés mindazonáltal az ópiumtermelés csökkenésének árnyoldalaira is rávilágított, hangsúlyozva: az ópiumtermelés csökkenéséből fakadó bevételkiesés súlyosan hat a térségben élő szegények egy részére, akik kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Az ópium előállítására képes mianmari határmenti régiókban élő családok felének nincs elegendő élelme, s ez a szám még ennél is magasabb azokon a területeken, ahol korábban általánosan elterjedt az ópiumtermelés.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!