Géza
0 °C
8 °C

Balesetnek álcázott rajtaütésben fogták el az embercsempészeket

MTI
2005.11.08. 17:04
Négy embercsempészt és huszonegy koszovói albánt, köztük két gyereket fogtak el a határőrök és a rendőrök Hódmezővásárhely térségében - közölte Juhász-Bóka László, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság Bűnügyi Felderítő Szolgálatának vezetője kedden Szegeden. Az egyik embercsempész ellen, aki feltehetően a magyarországi szállítást szervezete, 2001-ben már büntetőeljárás indult hasonló bűncselekmények miatt - tette hozzá.

A nyomozás adatai szerint az illegális migránsok, akik fejenként kétezer eurót fizettek az embercsempészeknek, Koszovóból indultak, végső úti céljuk Nyugat-Európa volt.

UTAZÁS kiállítás

Március 2-5. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban (x)

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.