Jenő
3 °C
8 °C

Rendben zarándokolt kétmillió muzulmán Mekkánál

MTI
2006.01.10. 18:43

Több mint kétmillió zarándok kövezte meg a sátánt jelképező három kőoszlopot és vágott le áldozati állatokként juhokat kedden Mekka mellett a muzulmánok legnagyobb évenkénti ünnepének, az íd al-adhának első napján.

A muzulmánok hite szerint az oszlopok azon a helyen állnak, ahol az ördög megjelent Ibrahim (Ábrahám) próféta és fia, Iszmail előtt.

A szertartást több ezer rendőr felügyelte, mert a szaúd-arábiai hatóságok attól tartottak, hogy az idén is halálos áldozatai lehetnek a mekkai zarándoklat eme részének, mint szinte minden esztendőben.

Két éve 251 ember vesztette életét a tolongásban, de például 1990-ben majd másfélezer zarándokot tapostak agyon. A szaúdi hatóságok ugyan ígéretet tettek arra, hogy kiegészítő hidakat is építenek a baleseti gócpontnak számító Dzsamarat-híd mellé, de ezek a tervek azóta sem valósultak meg. A zarándokok tömege az idén többé-kevésbé szervezetten haladt át a hídon.