Ambrus
-7 °C
3 °C

Új szakértői vélemények a kecskeméti maffiaperben

MTI
2006.01.16. 18:12

Az úgynevezett kecskeméti maffiaperben, a korábbi tervekkel ellentétben, csütörtökön is lesz tárgyalás, mert Fodor Endre tanácsvezető bíró szerint a hétfői tárgyaláson meghallgatott szakértők által elmondottakon "el kell gondolkozni".

A tervek szerint, a bizonyítási eljárás végét jelentette volna a hangtechnikai és a hemogenetikai szakértők meghallgatása, és egy héttel később kezdődött volna a vádbeszéd a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó büntetőperben, melyben Radnai Lászlót és tíz társát emberölés előkészületével, fegyvercsempészettel és lőfegyverrel történt visszaéléssel vádolja az ügyészség.

A vádlottak tagadták bűnösségüket és a fegyvercsempészést a per együttműködő tanújának, a szerb-montenegrói állampolgárságú Szlobodán Sztojanovicsnak egyéni akciójaként állították be. A tárgyalási nap elején a tanácsvezető bíró ismertette a szerb hatóságoktól származó közlést, mely szerint Sztojanovicsot Belgrádban letartóztatták egy korábbi lopás elkövetése miatt, ezért a kiszabott büntetésének letöltése után, két hónap múlva szabadul. A szerb-montenegrói férfit mint együttműködő tanút hallgatták ki a perben.