Régészeti tárgyakat foglaltak le a vámosok

MTI
2006.08.07. 14:55

Régészeti ásatásból származó pénzérméket és dísztárgyakat, valamint csaknem 132 millió forint értékű hamis márkajelzéssel ellátott ruhát találtak a vámosok Tompán, illetve Gyulán - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a VPOP szóvivője. Sipos Jenő közleményében a tompai esettel kapcsolatban azt írja, hogy vasárnap egy belépésre jelentkező német rendszámú mikrobusz motorterében tételes vizsgálat során hat kisebb méretű csomagot találtak a vámosok. Ezekből erősen szennyezett pénzérmék és használati tárgyak kerültek elő.

Az előzetes szakértői vélemény szerint a csomagokban talált mintegy négyezer pénzérme, harminc ruhadísz és egyéb dísztárgy értéke meghaladja a kétmillió forintot. A jármű 41 éves szerb sofőrje ellen csempészet miatt indított eljárást a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Nyomozóhivatala. A másik eset szintén a Dél-alföldi Nyomozóhivatal illetékességi területén történt és ugyancsak vasárnap.

Egy Törökországból Lengyelországba tartó magyar teherautót vontak ellenőrzés alá a vámosok. A jármű rakterében mintegy 22 ezer hamis márkajelzéssel ellátott ruházati terméket találtak. Az összesen 132 millió forint értékű pólókat és szabadidőruhákat a vámosok lefoglalták, az ügyben áru hamis megjelölése miatt a vámhivatal feljelentést tett a nyomozóhivatalnak.