Miklós
-7 °C
2 °C

Prostituáltként dolgoztattak két fiatal lányt

2006.08.23. 14:24

Hirdetésre jelentkezett az a két fiatal lány, akiket prostituáltként dolgoztatott egy budapesti nő; amikor a lányok elszöktek tőle, a nő két társával elrabolta és fogva tartotta a lányokat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdai közleménye szerint a nő azzal gyanúsítható, hogy a nála hirdetésre jelentkező két fiatal lányt - egy 18 évest és egy 17 évest - hónapokig prostituáltként dolgoztatott kispesti lakásán. Az ügyfelek a nő által feladott hirdetésre jelentkeztek, s a megállapodás szerint a lányoknak a kapott pénzt le kellett adniuk.

A hirdetéseket feladó nő - a rendőrség közleménye szerint - az utóbbi időben már szinte semmit nem adott vissza a sértetteknek az általuk megkeresett pénzből, ezért ők megelégelték ezt, eljöttek a nőtől, és a távozásukkor magukkal vitték annak ékszereit is. A lányokat futtató nő hétfőn este két társával - egy férfival és egy nővel - megjelent a lányoknál, bántalmazták, majd erőszakkal egy gépkocsiba kényszerítették őket, hogy a főváros XVIII. kerületébe vihessék őket, ahol egy lakásban megkötözték őket.

A rendőrség szemtanúk segítségével, a személyautó rendszáma alapján forró nyomon tudta üldözni a társaságot, így még hétfőn este elfogták az elkövetőket. A helyszínen találtak egy lopott személygépkocsit is. A rendőrség őrizetbe vette a hirdetéseket feladó nőt, akit üzletszerű kéjelgés elősegítésével és személyi szabadság megsértésével gyanúsítanak. Két társát - akiket szintén őrizetbe vettek - személyi szabadság megsértésével gyanúsítják a rendőrök.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!