Hedvig
9 °C
24 °C

Újabb bizonyítványhamisítás, ezúttal Császártöltésen

2007.06.05. 18:22

Közokirat-hamisítás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök a császártöltési polgármester feleségét. A nőt azzal gyanúsítják, hogy hamis szakmai bizonyítványt produkált annak érdekében, hogy vezetői beosztásba kerülhessen a település egyik egészségügyi intézményében.

A budapesti Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolában kiállított oklevél szerint a polgármester felesége szociális gondozó - szervező szakképesítést szerzett 2005-ben. A szakértő azonban azt állapította meg, hogy a papír hamis, és az iskola is azt állítja, hogy a polgármester feleségének nevére nem adtak ki oklevelet, a nyilvántartásukban pedig, a bemutatott bizonyítvány sorszámán egy másik név szerepel.