Lukács
7 °C
22 °C

Egy 15 és egy 18 éves halt meg autóbalesetben

2008.05.09. 18:49

A 18 éves sofőr és a mellette ülő 15 éves lány halt meg a péntek délutáni balesetben a 31-es főúton. Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az első bejelentések még három autó karamboljáról szóltak, de a helyszíneléskor kiderült, hogy összesen egy autó szenvedett balesetet, abban ültek a fiatalok. A kocsijuk lerohant az útról és egy fának csapódott. A balesetet valószínűleg gyorshajtás okozta.

Bényi Mónika elmondta, hogy az első bejelentésekkel szemben nem három, csak egy autó vett részt a 31-es főúton Maglód és Mende között, pénteken délután történt balesetben. A kocsi áttért a szemből érkezők sávjába, majd elhagyta az utat és egy fának csapódott. A kocsit egy 18 éves fiú vezette, ő és a mellette ülő 15 éves lány azonnal meghalt. A hátul utazó másik 15 éves lányt a tűzoltók szabadították ki, a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A 31-es főúton még délután hat órakor is teljes útzár mellett tartott a helyszínelés. Az útzár a helyszínelés végéig tart, várhatóan este hét óráig megszűnik.