Vilma
-8 °C
3 °C

Nem lesz türelmi negyed Mogyoródon

MTI
2001.07.30. 16:41
Az idén nem lesz türelmi zóna Mogyoródon a Forma-1 idején, döntött a település önkormányzata. Tóth Sándor polgármester hétfőn elmondta, hogy az elmúlt évben kísérleti jelleggel törvényes keretek között engedélyezték egy kijelölt területen a prostituáltak működését a Hungaroring közelében, ám az ennek nyomán keletkezett botrány, a sajtóvisszhang - a testület megítélése szerint - árnyékot vetett a falu jó hírére. Főként emiatt az önkormányzat az idén nem járult hozzá a "vigalmi negyed" létesítéséhez, sőt, az örömlányok működésétől leginkább "veszélyeztetett" területeket védett övezetté nyilvánítva, innen is kitiltják a "könnyűvérű hölgyeket". Ignácz István dandártábornok, Pest megye rendőrfőkapitánya arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendőrség a törvény előírásainak betartatására, s az önkormányzat határozatának végrehajtására jelentős erőket mozgósít: a háromnapos rendezvényre több mint kétezer rendőrt vezényel a helyszínre. A rendőrök a védett övezetben is fokozott ellenőrzést tartanak majd, s ha szükséges, szigorúan fellépnek.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.