Vilma
-7 °C
4 °C

Felrobbantják a gyulai vámhivatalt

MTI
2001.09.27. 07:25
Fölrobbantják csütörtökön a gyulai vámhivatal 1971 óta álló épületét, hogy mielőbb megkezdődhessen az átkelőhelyen az új személyforgalmi épület kivitelezése. Novák Mihály őrnagy, a gyulai vámhivatal parancsnoka elmondta, a tervek szerint délután két órakor sorra kerülő művelet miatt legfeljebb öt-tíz percre szünetel majd a forgalom. A harminc évvel ezelőtt épült, mára elavult gyulai átkelőhelyi vámhivatal zsaluzott vasbeton lábakon áll, s a robbantással a huszonnyolc lábat megroggyantva döntik össze. A gyulai átkelő korszerűsítése augusztus végén kezdődött, azóta a Gyula és Gyulavarsánd közti határállomást csak a tehergépkocsik és az autóbuszok használhatják, a csütörtöki pár perces határzár is csak őket érinti. Gyulánál jelentős Phare-támogatással, hozzávetőleg egymilliárd forintos beruházással épül meg az új határállomás - várhatóan nyolc-kilenc hónap alatt -, amely megfelel majd a schengeni előírásoknak.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!