Egymilliárdos csalás - svájci fogságban a gyanúsított

MTI
2002.02.20. 15:49
Svájci vizsgálati fogságba került az a középkorú nyíregyházi nő, akit egymilliárd forint összegű csalás elkövetésével gyanúsít a rendőrség - tájékoztatta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-t. Közölte: a külföldre menekült gyanúsított ellen 2001 májusa óta van érvényben elfogatóparancs, s most a kiadatását is kezdeményezték az illetékes svájci hatóságoknál.

A rendőrség adatai szerint a nő huszonöt személyt csapott be, tőlük a gyermeke által örökölt svájci vagyon felszabadításának, vatikáni segélyek finanszírozásának, illetve közös vállalatok indításának indokával csalt ki nagy összegeket. A gyanúsított élettársa, aki az eddigi vizsgálat szerint közreműködött a bűncselekményben, december óta előzetes letartóztatásban van.