Miklós
-7 °C
2 °C

Nemzetiszínű zászlókat loptak

2002.03.17. 17:39
A nemzeti ünnep másnapján fedezték fel, hogy tizenhárom, villanyoszlopra kitett nemzeti színű zászlót elloptak Porcsalmán. A tettesek a falu templomáról is elvitték a lobogót, valamint a polgármesteri hivatal előtt lengedező EU-zászlót sem hagyták a helyén, de mivel ezzel még nem elégedtek meg, megrongálták a település emlékművének koszorúit is -értesült a HavariaPress. Mivel az eset közfelháborodást váltott ki, a Csengeri Rendőrörs nagy erőkkel indult a tettesek nyomába, akiket végül is ma állítottak elő. A szomszéd faluban lakó két fiatalember nem tudott ésszerű magyarázatot adni tettére, állításuk szerint sokat ittak aznap, s unaloműzésként kerékpároztak az esti órákban Porcsalmára.

Miután ellopták a zászlókat, illetve megrongálták az emlékmű koszorúit hazafelé indultak, de az úton még megrongáltak több kandelábert, ellopták egy autó dísztárcsáit, valamint egy vasúti átjárót jelző táblát is kidöntöttek. A nyomozás során a rendőrök megtalálták a zászlókat a tettesek lakásán, ahol házkutatást tartottak. A két fiatalember ellen eljárást indítanak lopás, rongálás, valamint a közlekedés biztonsága elleni bűntett alapos gyanújával.