Vince, Artúr
-11 °C
-1 °C

Kocsijával együtt kiemelték a Bodrogból az öngyilkos férfit

MTI
2002.06.11. 13:18
Kocsijával együtt kiemelték a Bodrogból annak a férfinak a holttestét kedd délelőtt, aki öngyilkossági szándékkal hajtott a járművel a folyóba Vámosújfalunál hétfőn. Lehóczki László, a miskolci speciális mentők vezetője kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Ladát és benne a 32 éves férfi holttestét a folyó nagy sodrású, mély kanyarulatában radarral, kutyával és csáklyázással találták meg. A 6-8 méter mélyre süllyedt, oldalára billent autóra a búvárok köteleket kötöttek, majd tűzoltókocsival a part közelébe húzták. Az autó vezetőülés melletti ablaka nyitva volt, a férfi holttestét pedig az első ülésen találták meg.

Kompoltiné Jakab Ilona, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy az elsődleges orvosi vizsgálat szerint a férfi halálát fulladás okozta, bűncselekményre utaló jeleket nem találtak, ezért a rendőrség államigazgatási eljárásban vizsgálja az ügyet. Közölte: a 32 éves férfi hétfőn telefonon közölte apjával, hogy öngyilkossági szándékkal a Bodrogba hajt. Az apa ugyancsak telefonon értesítette erről gyermekének feleségét. Az autó nyomait hétfőn több órán át keresték a Bodrognál, míg megtalálták. A rendőrség eddigi megállapításai szerint a férfi tettének oka megromlott anyagi helyzete volt.