Ambrus
-7 °C
3 °C

Elkóborolt dunaújvárosi ikrek

MTI
2002.06.16. 12:29
Ötéves ikrek tűntek el dunaújvárosi otthonukból szombaton; a fejlődésben erősen visszamaradt, beszélni nem tudó gyerekekre járókelők figyeltek fel, bár már a szülők is keresésükre indultak. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-t tájékoztatva elmondta: a szülők kora este lefektették a kisfiút és a kislányt, majd ők is nyugovóra tértek. Valamivel fél kilenc után vették észre, hogy a kicsik nincsenek a lakásban. A szülők az ikrek keresésére indultak. A koruknál kisebbnek, két-három évesnek látszó gyerekekre a járókelők is felfigyeltek, mert a kicsik több lépcsőházba is megpróbáltak bejutni, feltehetően a közelben lakó nagymamájukhoz indultak. Az emberek egy közeli presszóba vitték őket az ikreket, majd értesítették a rendőrséget A szülők keresés közben egy rendőrjárőrt is megállítottak, majd rövid idő alatt ismét maguk mellett tudhatták az elveszettnek hitt apróságokat. Az ügyben a rendőrség eljárást nem indított, de a szülőket fokozott óvatosságra intették.