Halál harminc év kóma után

2004.10.11. 10:03
Harminc év kómás állapot után halt meg az észak-olaszországi Pordedonéban egy nő, aki alig háromévesen szenvedett súlyos autóbalesetet.
Maria Laura Mion szülei évtizedeken keresztül nem adták fel a reményt, hogy leányuk felébredhet az 1971-es baleset után. Maria súlyos koponyasérüléseket szenvedett akkor, mert egy autó elgázolta a házuk előtt, a Treviso közelében fekvő Francenigo di Gaiarinében.

A kislányt kómában szállították kórházba, s az orvosok úgy ítélték meg, hogy nincs remény ébredésére ebből a súlyos állapotból, menthetetlennek számít.

A szülők azonban nem adták fel a reményt, hazavitték és otthonukban ápolták leányukat gondosan három évtizedig.

A hosszú évtizedek során azonban a beteg állapota semmit sem javult a kitartó terápiák ellenére, sőt az utóbbi napokban súlyosbodott állapota, ezért a pordedonei kórházba szállították, de nem tudták megmenteni életét.