A Nagy Kommerszteszt
További Bulvár cikkek
Munkában a szakbizottság |
Egészen radikális érzelemnyilvánítások és gyakran bizony hangos trágár kifejezések kísérték a kétórás kóstolót, jelezvén: a bizottság minden várakozását felülmúlta az a valami, amelyet talán az a kóstoló fogalmazott meg a legplasztikusabban, aki sűrűn emlegette a "büntető jelleg" kifejezést.
A hatfős kóstolóbrigádból négyen vállalkoztak arra, hogy részletesen is kifejtsék véleményüket az egyes tételekről, illetve pontozzanak egytől húszig.
Készült: víz, finomszesz, cukor, aroma, színezék (E 102, E 123, E 124, E 132) és étkezési sav (E 330) felhasználásával.
Győri Likőrgyár Rt., Győr, Budai út 7.
Alk.: 25% v/v
Nyitótételünk a magyar szeszipar egyik rejtélyes és legendás klasszikusa, a munkásnő vigasza: a Kevert alapanyagaként is ismert Császárkörte.
Kóstolóink szinte azonnal azonosították az illatban bújkáló játékos acetont, az agresszív ipari körtearomát, amely az ital drasztikus édessége (cukor, melasz?) ellenére is határozottan jelen van.
A kostolókra tett összhatásból sokat elárul az a felkiáltás, amely egyikünk száját hagyta el, közvetlenül azután, hogy beleivott a tárgyitalba:
"Bazmeg, milyen ize van ennek!?
Lássuk a részletes értékelést:
Szily László: Az ital illata a nagypapa testvérének a budijában található azonosíthatatlan műanyag gyümölcsök szagára emlékeztet. Kóstolás után lehengerlően domináns karakterét a süvegcukor adja meg, markáns Schokobananen utóízzel. 5 pont (a Schokobananen miatt)
Zsadon Béla: Ragacsosan édes. Melasz szín, szerves oldószerekre, főleg acetonra emlékeztető szag, ettől olyan, mintha selejtes körömlakklemosóból lenne. 4 pont
Razzia Cattani: Illat: agresszív toxikus, ilyet már ittam valamikor sajnos. Íz: az édességen túl valami színtelen szagtalan vegyület érződik lapulni, lehet hogy fogkrém-aceton keverékkel állunk szemben? 5 pont
Uj Péter: Az E 102, E 123, E 124 és E 132 hozza a gyönyörű, klasszikus Császárkörte színt. Az ital illatban és ízben is évek óta stabil színvonalat képvisel, ennek ellenére érthetetlen, miképpen vehetők rá az emberek, hogy ilyesmit a szájukba vegyenek. 1 pont
Készült: víz, borpárlat, növényi kivonat, cukor, színezék (E 150 a) felhasználásával.
Győri Likőrgyár Rt., Győr, Budai út 7.
Alk.: 36% v/v A piros-fekete - és a Császárkörténél nem kevésbé klasszikus - háromcsillagos a címke tanúsága szerint természetes eredetű anyagot is tartalmaz. A kóstolási tapasztalat ezt nem feltélenül támasztja alá. Külöjn felhívnánk a figyelmet a névhez biggyesztett karikás R bötűre - tehát registered markról van szó, bizony!
Sz. L.: Az ital színe az öreg nénik műborostyán karkötőit idézi. Illata összetéveszthetetlen tiszaújvárosi olefin, kilégzés közben megjelenik az éretlen futóbab és a Bábolna Rt. által forgalmazott pumpás kutyatávoltartó spray, a kombó az orrüreg mélyrétegeiben üt. Zamata az illatnál kevésbé markáns, a másodlagos szőnyegpadló-ragasztót stílusosan ellenpontozza a poros aktaíz. Állományjavítójának összetevői valószínűleg nem szerepelnek a Mengyelejev-féle táblázatban. 1 pont (a kutyaspray miatt)
Zs. B.: Valami rossz füstaroma az 1. minta borzalmai mellé, elfuserált aldehidek (orvosi preapratumrol leivott formalin?) 3 pont
R. C.: Szín: vadas, vagy mi; illat: elképesztően rossz. Az antiutópia itala, rendszeres fogyasztói bizonyosan rendelkeznek szuicid hajlamokkal. 1 pont
U. P.: Az E 150a hozza a gyönyörű, klasszikus Háromcsillagos Brandy színt. Az ital illatban és ízben is évek óta stabil színvonalat képvisel, ennek ellenére érthetetlen, miképpen vehetők rá az emberek, hogy ilyesmit a szájukba vegyenek. 0 pont
Készült víz, finomszesz, cukor, aroma, meggylé, étkezési sav (E 330) és színezék (E 102, E 123, E 124, E 132, E 150a, E 151) felhasználásával.
Győri Likőrgyár Rt., Győr, Budai út 7.
Alk.: 25% v/v Az indolotlanul arisztokratikusan csengő márkanév célja alighanem az, hogy valamelyest felfele tolja a termék pozícióját onnét, ahonnét igazából nem elmozdítható: a béka segge alól. Két nagy szocialista italiskola egyesíti erőit ebben a piros likőrben: a nehézipari szörpgyártás és a büntetőszesz-ipar.
Sz. L.:Így képzeltem a pinaillatot, amikor a legpikánsabb kalandom egy rumos meggy eltulajdonítása volt. Íze torokszorítóan édes, a férfias szacharózokat izgalmasan díszíti a mandula, az almamag és az alaposan megrágott háromszögvonalzó aromája. Hatása hosszan tartó, a fogakat szinte összecementezi. 3 pont
Zs. B.: Szép, olcsó cukorkákban használt piros színezék és meggyaroma (a temészetben nem létező szín es íz); jó ragacsos, látsszon, hogy ligőr, van úgy, hogy az ilyet meg bírom inni...6 pont
R. C.: Szín: piros. Illat: erdei félelem és reszketés. Egyéb hatások: fogra ragad és pirosra színezi a nyálkahártyát. 5 pont(ipari szörp nosztalgia)
U. P.: Az E 102, E 123, E 124, E 132, E 150a és E 151 hozza a gyönyörű, klasszikus Meggy likőr színt. Az ital illatban és ízben is évek óta stabil színvonalat képvisel, ennek ellenére érthetetlen, miképpen vehetők rá az emberek, hogy ilyesmit a szájukba vegyenek. 2 pont
Készült: víz, finomszesz, cukor, meggylé, borpárlat és aroma felhasználásával.
Győri Likőrgyár Rt., Győr, Budai út 7.
Alk.: 25% v/v Az elnevezés ismét nem kicsit fellengzős, az összetevők között váratlanul megjelenik a meggylé sőt a borpárlat(!) is, bár ha elképzeljük, hogy mindkét műfajban mennyire higítható a természetes összetevők aránya, akkor alighanem megnyugodhatunk: ebben az italban gyümölcsszármazékot csak a legalaposabb laboratóriumi vizsgálat mutathat ki.
Egyik kóstolónk ugyan állította, hogy amikor szerencsétlen sorsú kollégista volt egy dél-alföldi városban, minden hétvégén megivott egy félliteres Cherry Brandyt két liter kólával, de ragacsos likőr belőle is csak viszolygást váltott ki.
Sz. L.:Illata diszkréten meggyes, citrus felhangokkal. Ízében kibogozhatatlanul keveredik a keserűfű, a zölddió, a penész és az azonosíthatatlan mosogatószer. Hatása lassan csillapodik, az elmét szinte elkerülhetetlenül a "nincsen remény" problematika felé irányítja. 1 pont
Zs. B.: Mosogatólé, szerencsére szinte semmi szaga sincs.4 pont
R. C.: Szín: motorolajszerű. Illat: csonthéjas, de az alig. Íze: jellegtelen és idegesítően rossz, de legalább jó sokáig érződik. 0 pont
U. P.: A meggylé hozza a gyönyörű, klasszikus Cherry Brandy színt. Az ital illatban és ízben is évek óta stabil színvonalat képvisel, ennek ellenére érthetetlen, miképpen vehetők rá az emberek, hogy ilyesmit a szájukba vegyenek. 0 pont
Rum, császárkörte likőr
Készült: víz, finomszesz, cukor, aroma, színezék (E 102, E 123, E 124, E 132, E 151) és étkezési sav (E 330) felhasználásával.
Győri Likőrgyár Rt., Győr, Budai út 7.
Alk.: 30% v/v Egy újabb magyar klasszikus (v.ö.: Őze Lajos nemzedékekre ható mondata a Megáll az időben!). Az ital, amely nem kertel, nevében vállalja a vállalhatatlant. Tökéletesen valószínűtlen vegyipari perverzió ez, mégis hihetetlen népszerűséget vívott ki a kárpát-medencei lakosság körében. Maga a geopolitikai realitás.
Sz. L.:Barnás-piros színe azonnal bizalmat ébreszt. Ízhatása rokokósan többlépcsős: a szájba vétel után előretolakodó aceton helyét néhány kilélegzés múlva átveszi a krumplicukor, majd rövid lecsengő fázist követően hirtelen bejön az összes aromás szénhidrogén. 1 pont
Zs. B.: Aromás szénhidrogének (benzol? toluol? xilol?)5 pont
R. C.: "Bazmeg, milyen szag van!" - Zutyu kimenekül. K-európai rum - büntető. 0 pont
U. P.: Az E 102, E 123, E 124, E 132 és E 151 hozza a gyönyörű, klasszikus Cherry Brandy színt, az E 330 a határozott, férfias savgerincet. Az ital illatban és ízben is évek óta stabil színvonalat képvisel, ennek ellenére érthetetlen, miképpen vehetők rá az emberek, hogy ilyesmit a szájukba vegyenek. 0 pont
Készült: ioncserélt víz, finomszesz, aroma és színezék (E 102, E 123, E 124, E 132, E 151) felhasználásával.
Győri Likőrgyár Rt., Győr, Budai út 7.
Alk.: 30% v/v A sütőipar kiváló dolgozója hozza a kubai elvtársak nagyon távoli, elhaló üdvözletét. Ioncserélt (istenem, azok a bársonyos, gömbölyű ionok!) vízben hasít az aranyhajó. (És gondolják el, itt bírt második lenni Káel Csabesz!) Becsületére legyen mopndva, minden kóstolónk fölismerte.
A sokat látott Zsadon kollégát egyenesen nosztalgikus extázisba kergette a hatos tétel, így lett a pontszám csillagászati.
Zs. B.: Sütőrum!! (Na jó, tearum!) Klasszikus emlék, azonnal felismerhető, a jó öreg vésztartalék a kamraszekrény mélyéről, mindig segít ("a sziverosito" - (c) Verne Gyula). [Etele: "ezt nem lehet meginni", ZsB: "ezt van, amikor muszáj meginni"]15 pont
R. C.: Színe: sajnos. Valójában: rum. Egyéb jelenségek: Etele szájzuhanyt hajt végre. 2 pont (végső süteménybe)
U. P.: Az E 102, E 123, E 124, E 132, E 151 hozza a gyönyörű, klasszikus Aranyhajó Rum színt, az ioncserélt víz pedig a magabiztos aromatikát. Az ital illatban és ízben is évek óta stabil színvonalat képvisel, ennek ellenére érthetetlen, miképpen vehetők rá az emberek, hogy ilyesmit a szájukba vegyenek. 0 pont
Gyógynövény likőr specialitás
Anno 1901
Készült: finomszesz, víz, cukor, növényi kivonat és árlat, élelmiszer-színezék (karamell), étkezési sav (citromsav) felhasználásával.
Gyártja a Zwack Unicum Rt. Budafoki Gyára, 1221 Budapest Anna u. 4.
www.sthubertus.hu A pártállami Hubi immár ismét beszentesedve éppen rönesanszát készül élni, legalábbis épp újrateremtődik a brand, vagy micsoda, és ismerve az ital minőségét, bizony groteszkül hatnak a patetikus tévéreklámok, legendástul, szarvasostul, és a csicsás, előkelősködő üveg is erős túlzás. A Zwack gyár mindenesetre úgy döntött, hogy a legnépszerűbb magyar tömény, az Unicum mellett annak legnépszerűbb pótlékát is megpróbálja piacon tartani. Vajon miért?
Mindemellett meg kell jegyezni, hogy a kommersz töménymezőnyben az élbolyba sorolható.
Sz. L.:Üdítően csípős illatának domináns meghatározója az állati vizelet, amelyet nehéz művirágillat ellenpontoz, később némileg meglepő módon a csillagánizs jelentkezik. Íze cukorszirupban feloldott Polivitaplex, további zavaró aromák nélkül. 2 pont
Zs. B.: Szájból, pohárból kiöblíthetetlen (néhai apósom kedvenc itala...)[Szily: "egyszer volt ilyen szinu a pisim, amikor..."] 7 pont
R. C.: Illat: valami keserű dolog, unicumilag, szintetikus gyógyfű. Egyéb jelenségek: fogalmam sincs. 0 pont
U. P.: A karamell hozza a gyönyörű, klasszikus Hubertus színt, a citromsav pedig a magabiztos aromatikát. Az ital illatban és ízben is évek óta stabil színvonalat képvisel, ennek ellenére érthetetlen, miképpen vehetők rá az emberek, hogy ilyesmit a szájukba vegyenek. 4 pont
Készült: víz, finomszesz, aroma felhasználásával
Győri Likőrgyár Rt., Győr, Budai út 7.
Alk.: 37,5% v/v Minden klasszikusok közül a legklasszikusabb, a kádárizmus folyékony oszlopa: a fekete címkés cserkó, amelyet svejcisapkás melósok döntöttek a félig lehúzott redőnyű vegyesbolt előtt minden hajnalban.
A névben a hagyományos ám megmagyarázhatatlan helyesírási hiba (egybe kellene írni, ti., bár nincsen ez másként a meggylikőrrel sem, pl.), a spártai összetétel és a magas alkoholtartalom (tüzes!) mindent megmagyaráz. Igazi nosztalgiaital, ez a pontszámokon is meglátszik.
Sz. L.:Íze a cseresznyével maszkolt szaré, a távolban csonthéjasok sejdíthetők. 4 pont
Zs. B.: Tiszta krumlpiszesz intenzív keserűmandula-aromával (cián) + egy leheletnyi meggyszeru "illat". Összetéveszthetetlen, a csúcs, a kezdet, óh, azok a hatvanas evek, Makra, Kőbánya, mozgalom! A pontértékben van egy kétszeres nosztalgiaszorzó (uttörőtábor, első berúgás, ilyesmi) 17 pont
R. C.: Nem pálinkaszerű, pedig cseresznye. 2 pont
U. P.: A víz hozza a gyönyörű, klasszikus Cseresznye színt, az aroma pedig a magabiztos aromatikát. Az ital illatban és ízben is évek óta stabil színvonalat képvisel, ennek ellenére érthetetlen, miképpen vehetők rá az emberek, hogy ilyesmit a szájukba vegyenek. 1 pont
Készült: víz, finomszesz felhasználásával.
Győri Likőrgyár Rt., Győr, Budai út 7.
Alk.: 37,5% v/v
A sok klasszikus után egy ifjú trónkövetelő, a Kalinka reménybeli vetélytársa a művodkapiacon. Egyszerű, mint a százas szeg. Az Alaszka, így sz-szel remek elnevezés, a Registered Mark és a Premium feliratok a címkén meg nyilván egy Monty Python-rajongó szeszipari munkás tréfái.
Sz. L.:Íze és illata egyformám semleges, de nehezen definiálható módon kellemetlen. Lenyelése után a perisztaltikus mozgás fokozódik. 5 pont
Zs. B.: Durvan egyenes, majdnem tiszta ipari CH3CH2OH. A pontszám azért, mert képes volt felidézni a Sztalicsnaját, ami Istenben boldogult Lajos barátommal (akinek halálát jórészt az alkohol okozta) majd húsz éven át volt minden szombati társunk (70-es, 80-as evek, 45-52 Ft/ü). 19 pont
R. C.: Kollektív azonnali felismerés: vodka. Egyéb jelenségek: tájékoztató jellegű vita alakul ki a vodka mibenlétével kapcsolatosan, amelynek konklúziója, hogy az igaz vodkából lehetőség szerint minden ízanyagot kivonnak - a minta esetében csak annyi ízanyagot vontak ki, amennyit a gép hagyott, és az nem hagyott túl sokat. 9 pont
U. P.: A víz hozza a gyönyörű, klasszikus vodka színt, a szesz pedig a magabiztos aromatikát. Az ital illatban és ízben is évek óta stabil színvonalat képvisel, ennek ellenére érthetetlen, miképpen vehetők rá az emberek, hogy ilyesmit a szájukba vegyenek. 2 pont
Készült víz, finomszesz, aroma, színezék (E 150 a) felhasználásával.
Győri Likőrgyár Rt., Győr, Budai út 7.
Alk.: 37,5% v/v Vissza a nagy öregekhez. Ki ne szenvedett volna maradandó agykárosodásokat ettől az italtól gimnázista korában? Címke, íz változatlan. Baracknak híre sincsen. Kár a szóért.
Sz. L.:Színe csinos szalmasárga zöldes reflexekkel, a szájba véve a csípős barack és a csonthéjasok szolid tusakodásba fognak, kevés karamell jelenlétében. 5 pont
Zs. B.: Édeske, barnácska, csonthéjaskeserűcske. A pontszámnak elvi okokból a 8-as mintáéval azonosnak kéne lennie, de 3 pont levonás, mert mindig utáltam. 15 pont
R. C.: Barackpálinka, az jó. (Politoxikus halálközeli élmény miatt elfogultság néma bejelentése, ambivalens viszony.) 9 pont
U. P.: Az E 150 a hozza a gyönyörű, klasszikus barackpálinka színt, az aroma pedig a magabiztos aromatikát. Az ital illatban és ízben is évek óta stabil színvonalat képvisel, ennek ellenére érthetetlen, miképpen vehetők rá az emberek, hogy ilyesmit a szájukba vegyenek. 3 pont
Készült: ioncserélt víz, finomszesz, etilacetát, mentolkristály felhasználásával. Izomfájások, rovarcsípések esetén bedörzsöléssel hatásos, kellemes hűsítő termék.
Győri Likőrgyár Rt., Győr, Budai út 7.
Alk.: 45% v/v Sok régi bizonyosság és meganyi új kédőjel. Mitől registered? Mitől régi újra? Ilyen volt régen? Volt közben másmilyen?
E hűsítő termékről tudjuk, hogy népszerű belsőleges fogyasztása is, főleg költséghatékonysági szempontokból (lásd még: alkoholtartalom/ár együttható). És a kockacukros, esetleg gyári dianáscukros gyermekkori emlékek lökik föl a pontszámot az égbe.
Sz. L.: - (Nem mert beleinni.) Illat és feltételezések alapján: 7 pont
Zs. B.: Beleszagolva: gyilkos technokolrapid. Hihetetlen. Megkóstolva: ezt én nagyon régen szeret(t)em, megint gyerekkori emlék, azonnal a nagymamára asszocialva (kis üvegecske a ruhasszekrényben!). Abban a bizonyos, darabonként a trafikpultról, közértpénztárak mellől vehető, hosszúkás cukor- (később csokis) pralinéban - nagyon jó tud lenni. Csak eddig nem tudtam, milyen a szaga - pralinéban nem párolog!. Szag: 0 pont, íz+élettani hatás: 18 pont
R. C.: Első gyanú: szerves higító. Felismerés: sósborszesz. ELvontságából következően a kategória egyetlen őszinte indulója. Sokoldalú: használható űrhajószereléstől a gyerek lenyugtatásán (kockacukor) keresztül az alkoholizmus súlyos eseteinek további súlyosbításáig.10 pont
U. P.: A mentolkristály és az etilacetát hozza a gyönyörű, klasszikus sósborszesz illatot és magabiztos aromatikát. Az ital illatban és ízben is évek óta stabil színvonalat képvisel, ennek ellenére érthetetlen, miképpen vehetők rá az emberek, hogy ilyesmit a szájukba vegyenek. Kockacukorral felitatva: 12 pont