Máté, Mirella
11 °C
13 °C

Két nap alatt kétszer kellett újraéleszteni egy szívbeteg kislányt

2008.03.31. 10:57
Beültetett defiblirátorra lenne szüksége egy kétéves kislánynak, de szülei nem engedik a műtétet. Pedig a kislány szíve a hétvégén kétszer is leállt, de még a kórházból is hazavitték.

Szombat reggel, majd vasárnap este is újra kellett éleszteni azt a kétéves kislányt, akinek már többször gond volt a szívével, szülei mégsem engedik megműteni. A gyermeket ezek után is hazavitték, saját felelősségre.

A kislányt vasárnap este gégészeti kontrollra vitték be az egyik fővárosi kórházba, a vizsgálat közben azonban rosszul lett, szabálytalanul kezdett el verni a szíve. Az intézmény intenzív osztályán újraélesztették, majd szülei nem igényeltek több vizsgálatot és hazavitték.

Egy nappal korábban, szombaton reggel hasonló történt, akkor azonban a kislány otthon lett rosszul és szülei saját félautomata defibrillátorjuk segítségével élesztették újra. Hiába szállították ezután a mentők kórházba, anyja és apja néhány vizsgálat után szintén hazavitte.

A szülők az alternatív gyógymódokban hisznek, pedig kislányuk az elmúlt hónapokban már legalább öt újraélesztésen átesett. Először múlt decemberben, amikor két szolgálaton kívüli mentős egyikük motorjával sietett a segítségére.

Az orvosok defiblirátor beültetését javasolták, de a szülők nem járultak hozzá a műtéthez, inkább vásároltak egy félautomata defibrillátort otthonra.