Gyerekkel együtt vontattak el egy parkoló autót

2005.11.09. 13:58
Az országgyűlés hamarosan foglalkozik azzal a törvénymódosítással, amely ismét lehetővé tenné a "lopósautók" bevetését a szabálytalanul parkoló autósok ellen. Szegeden viszont, ahol Budapesttel és más nagyvárosokkal ellentétben folyamatosan használják a vontatókat, hétfőn elszállítottak egy Peugeot-t: azt viszont nem vették észre, hogy a kocsiban egy ötéves kislány is ült.

Hétfőn, késő délután a szegedi közterület-felügyelet, a Szepark utasítására a helyi közlekedési vállalat vontatója elszállított a szegedi belvárosból egy személyautót, a lopósautósoknak azonban nem tűnt fel, hogy az autóban ült a tulajdonos ötéves lánya - tudósított a Délmagyarország.

Véletlenül tudták meg

A lap szerint a Peugeot 206-os gazdája, Seres Attila először azt hitte, hogy gyermekével együtt ellopták az autóját, amíg ő beugrott a szegedi belváros egyik gyógyszertárába. A vontatás közben a lopósautón lógó autó véletlenül tűnt fel Seres Attila édesapjának, aki telefonon értesítette fiát, hogy a kocsit a Szepark-telepre viszik. A helyszínre érkező két férfi heves vitába keveredett a szállítócég alkalmazottaival, akiket nem hatott meg, hogy egy öt éves gyereket is elvontattak.

Tízezerért adták vissza

Listaár
A Szepark honlapján található tarifalista szerint az elszállítási költség: személygépjármű, motorkerékpár, segédmotor-kerékpár esetében 8000 Ft+ ÁFA, tehergépjármű, vontató, lassú jármű esetében pedig 22 400Ft+ÁFA. A tárolási díj : 560Ft+ÁFA/nap.

A lopósautósok azt állították, nekik nem kötelességük, hogy a szállítás előtt átvizsgálják a kocsik utasterét, ráadásul a Peugeot hátsó ablakain sötétített üvegek voltak. A Seres család két órás vitát követően, a tízezer forintos szállítási díj kifizetése után kapta vissza az autót. Már éppen távozni akartak a telepről, amikor végül a parkolási ágazat igazgatójának utasítására visszakapták a pénzt. Az igazgató később többször is elnézést kért az ügy miatt.

Újra bevethető lesz

A lopósautók használatának törvényi szabályozása hamarosan ismét a parlament elé kerülhet. A vitás ügyek miatt 2002-ben a rendőrség leállította az elszállítást, a vontatók azóta Budapesten használaton kívül várják a szabályok újbóli módosítását, ami néhány szocialista képviselő jóvoltából hamarosan megtörténhet. Az RTL Klub értesülése szerint már jövőre akcióba léphetnek a vontatók, ha a parlament elfogadja a javaslatot, amely azzal kívánná kiküszöbölni a vitás ügyeket, hogy az elszállítás minden részéletét videofelvételen rögzíttetné az érintett cégekkel.