Vilma
-7 °C
4 °C

Már nincs jegy a karácsonyi IC járatokra

2005.12.23. 16:58
A nagy roham szerdán és pénteken volt a karácsonyi időszakban közlekedő vonatokra szóló jegyekért, a hétvégi IC járatokra minden jegy elfogyott. Január 2-án hasonló tumultusra kell számítani

Szerdán és a pénteken is csúcsforgalom volt a MÁV jegypénztárainál. A jegyek már a szombati IC járatokra is elfogytak, ez a Debreceni, Miskolci és Nyiregyházi vonalakra jellemző. Vasárnapra még nagyon korlátozott számban kaphatók csak jegyek, érdemes azokat telefonon lefoglalni, mondta Kavalecz Imre, a vasúttársaság sajtószóvivője.

A folyamatos tájékoztatás meghozta gyümölcsét, mert a vásárlók nyolcvan százaléka telefonon rendelte meg jegyét, de azért így is tumultus lehet a pénztáraknál, mondta Kavalecz.

December 23-án, pénteken a Nyugati pályaudvarról Debrecenen át Nyíregyházára 18.05 órakor, december 24-én pedig 8.15 órakor megy mentesítő vonat. A kihasználtabb vonatok a lehetőségekhez képest több kocsival közlekednek. Így például a Somogy IC az ünnepi forgalom ideje alatt dupla motorvonat-szerelvénnyel közlekedik.

A személyszállító vonatok december 24-én a szombati napra, 25-én az ünnepnapra, 26-án a vasárnapra, 27-én a hétfői napra érvényes menetrend szerint közlekednek. A vasúttársaság a pénztárak előtti sorban állás csökkentése érdekében a jegyvizsgálókat és a szolgáltatás-felügyelőket is beveti, és mobil-jegykiadó gépekkel küldi csatasorba. A Keleti, a Déli, illetve a Nyugati pályaudvaron, továbbá Miskolc, Eger, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Pécs, Szombathely vasútállomáson alkalmazzák ezt a módszert.

A mostani zsúfoltság december 26-ig tarthat, a két ünnep közti időszakban már enyhül a forgalom, a jegyvásárlások eloszlanak, ezért nem kell problémára számítani. A következő zsúfoltság január 2-án várható, ami a szilveszter és az iskolai szünet végével magyarázható, mondta Kavalecz Imre

Fagyoskodnak az InterCity-n

Néha még az sem jó, ha közlekedik az IC: pénteken délután például a HavariaPress jelentése szerint a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon közlekedő túlzsúfolt InterCity utasai a főváros óta fagyoskodtak, miután nem fűtöttek a vonaton. Az ünnepek miatt rengetegen, idősek és gyerekek egyaránt zsúfolásig utaznak ma a túlterhelt vonaton. Feltehetőleg egy zárlatos vagon miatt kényszerült órákon át fagyoskodni a több száz ember.

A vonat péntek délután a miskolci pályaudvaron vesztegelt hosszú ideig. A MÁV úgy próbálta megoldani az elektromos problémát, hogy lekapcsolták az első kocsit. Egyelőre azt nem tudni, hogy a vasúti társaság hajlandó lesz-e ezért kártérítést fizetni a pórul járt utasoknak.

Marad a tömegnyomor az Intercityken
A MÁV új, hivatalos vasúti menetrendje december 11-én lépett életbe. A legtöbb utas minden évben az InterCity-t veszi igénybe. Az IC-vonatok közlekedéséhez viszont nincs elég kocsi, emiatt különösen a hétvégi utazások kielégítése jelenti a legnehezebb feladatot. A legfrekventáltabb a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza vasútvonal, ahol az IC-utasok mintegy 25 százaléka utazik. A járműpark korlátai miatt a belföldi IC-vonatoknál jelentősebb változást nem tervez a vasúttársaság 2006-ban - a cég korábbi közleménye szerint.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.