Szilárda
0 °C
6 °C

Pánikot okozott a kommandósgyakorlat

2006.11.29. 19:42
Figyelmeztetés nélkül tartott terrorelhárítási gyakorlatot a mongol biztonsági szolgálat egy belföldi járaton. A gyakorlat közben az élethűségre törekedő álgéprablók egy nőt úgy megütöttek, hogy elájult.

Dermesztő másfél órát éltek át az ulánbátori repülőtéren egy belföldi járat utasai és pilótái. Leszállás után "géprablók" kerítették hatalmukba őket, és csak később derült ki, hogy statisztaként kommandósok terrorelhárító gyakorlatában vettek részt. A biztonsági szolgálat ugyanis senkit sem figyelmeztetett.

Amikor a MIAT mongol légitársaság gépe földet ért, négy marcona férfi felugrott, és "géprablás" felkiáltással kettő a pilótafülkébe rontott, megkötözte a mit sem sejtő pilótákat, a két másik pedig túszul ejtett négy utast.

Az egyik utas, egy nő, megpróbált ellenállni, de az élethűségre törekedő kommandósok ájultra ütötték.

Már a sajtó is a helyszínre vonult

Már az egyik helyi tévé munkatársai is kint voltak a reptéren, és élőben közvetítették a drámát, amikor a mongol központi hírszerző ügynökség lazán közölte, hogy nem igazi géprablásról, hanem a terrorelhárítás gyakorlatáról van szó. A különleges szolgálatok parancsnoksága meg is indokolta, miért nem szólt erről előre legalább a pilótáknak, vagy valamelyik repülőtéri bizalmi emberének.

Mint mondták, ilyen gyakorlatot - úgymond - csak "éles helyzetben" lehet eredményesen végrehajtani, s csakis a teljes titoktartásnak köszönhető, hogy emberei a repülőtér és a repülés biztonsági rendszerében számos olyan "hézagot" fedeztek fel, amelyet adott esetben igazi terroristák nagyon jól kihasználhattak volna.

A stresszből lassanként felocsúdó utasokat egyáltalán nem győzte meg ez a magyarázat, s felháborodásukat rögtön osztotta több tömegtájékoztató eszköz, sőt politikus is.